A takarítás biztonsága
24.08.10 – Fontos, hogy a ténylegesen mérhető tisztaságon túl az esztétikai tisztaság
is megjelenjen a kórházakban.
A takarítás biztonsága
ZÖLDI PÉTER
„Fontos, hogy a ténylegesen mérhető tisztaságon túl az esztétikai tisztaság
is megjelenjen a kórházakban. Fontos, hogy munkatársaink ne csak tiszta
munkát végezzenek, hanem ők maguk is tiszták, rendezettek, esztétikusak
legyenek” – avat be bennünket a létesítmény-higiénia titkaiba Saiban
László, a P. Dussmann Kft . takarítási ágazatigazgatója.
– Igazgató úr, a P. Dussmann Kft. a magyar kórházak egyik legjelentősebb takarítási szolgáltatója. Milyen filozófia alapján végzik összesen több mint félmillió négyzetméter tisztántartását?
– Hosszú távon gondolkodunk és így is tervezünk. Szolgáltató cég vagyunk, komolyan vesszük a szolgáltatás fogalmát.
Éppen ezért igyekszünk maximálisan megfelelni megbízóink igényeinek, és elsődlegesen az ő érdekeiket tartjuk szem előtt. Természetesen a lehetőségek határain belül, nem elfeledkezve arról, hogy üzleti alapú szolgáltatást nyújtunk. Eszerint az a célunk, hogy tevékenységünkkel
eredményt produkáljunk, hiszen ezt várják el tulajdonosaink. Éppen ezért inkább sok helyen, nagy volumenben, kisebb haszonnal, de stabilan, kiszámíthatóan, hosszú távon kívánunk szolgáltatást nyújtani, és ez áll üzleti filozófiánk középpontjában. Ettől Dussmann a Dussmann. Mi húsz éve vagyunk jelen a magyar piacon, szeretnénk még húsz év múlva is itt lenni,
ugyanígy, vagy erősebb pozícióban.
– Ön másfél évtizede dolgozik a létesítmény-higiénia területén. Mi áll a takarítási filozófiájának középpontjában?
– A kórház működéséhez, a gyógyítási és ápolási ellátáshoz alapvető fontosságú a megfelelő higiéniai feltételek biztosítása. Vannak bizonyos szakmai szabályok és szabványok, de embereinket úgy próbáljuk motiválni, gondolkodásmódjukat befolyásolni, hogy saját munkájuk fontosságát érezzék, tisztában legyenek azzal, hogy mennyire lényeges feladatot
végeznek. Fontos, hogy munkatársaink megértsék: ők, a takarítók is nagyon fontos elemei a kórházakra, egészségügyi intézményekre jellemző működési mechanizmusnak. Megbízóink embereket gyógyítanak, és nem tárgyakat készítenek, ezért a gyógyítási folyamat alapvető feltétele a megfelelő higiénia, amelynek kialakításában és fenntartásában mi is aktívan közreműködünk.
– Mitől tiszta egy kórház?
– Létezik a hivatalos, mikrobiológiai tisztaság, amelyet a megfelelő kontrollvizsgálatokkal mérni és dokumentálni lehet, és létezik a szubjektív, esztétikai tisztaság, amelynek lényege, hogy a mikrobiológiai tisztaságot tisztának is érezzük. Mindazoknak, akik egy kórházban bármilyen címen megfordulnak, betegként, egészségügyi személyzetként, látogatóként, hozzátartozóként, vizuális érzetük szerint tisztának kell érezniük az épületet, a betegszobákat, a folyosókat. A higiéniában az egyfázisú tisztító koncentrátumok elvégzik a tisztítási feladatot, de hogy tisztának is látsszon az adott felület, ahhoz fejlettebb technológiára van szükség. Ezért igyekszünk a felületápolásra is hangsúlyt fektetni.
– Hogyan lehet arra törekedni, hogy az orvosok, nővérek, betegek, látogatók tisztának is érezzék a kórházakat?
– Fontos, hogy megfelelő színvonalú legyen az alkalmazott takarítási technológia, beleértve az eszközöket, gépeket, felhasznált vegyszereket, illetve, ahol ezt az anyagi keretek lehetővé teszik, ott a megfelelő felületápolásra is komoly figyelmet kell szánni. A költségkereteken belül igyekszünk mindig olyan korszerű technológiai eljárásokat, módszereket
alkalmazni, hogy túl a ténylegesen mérhető tisztasági fokon, az esztétikai tisztaság is megjelenjen a kórházakban. A helyi adottságok által meghatározott lehetőségek között igyekszünk a legmagasabb szinten gépesíteni. Minden kórházunk fel van szerelve takarító-súroló automatákkal,
egytárcsás súrológépekkel, vízszívókkal, mert igazán hatékonyan ezekkel az
eszközökkel lehet az esztétikai megjelenést javítani. A technológia mellett az is lényeges elvárás, hogy esztétikus munkaruházatot biztosítunk dolgozóinknak, a munka jellegének megfelelően. Fontos, hogy munkatársaink ne csak tiszta munkát végezzenek, hanem ők maguk is tiszták, rendezettek, esztétikusak legyenek. Lényeges szempont, hogy a Dussmann jellegzetes, piros-fehér munkaruházatában látható, megkülönböztető munkatársak végezzék a minőségi technológiát alkalmazó takarítást. A jó megjelenésű takarító személyzet ugyanis sokkal pozitívabb
imázst közöl a kórházról is.
– Üzleti szempontból nézve, mi a különbség takarítás és takarítás között?
– A takarítás üzleti képlete egyszerű:
megnézzük, hogy milyen anyagi lehetőségek között tudunk mozogni, és ebbe milyen higiéniai technológia fér bele. Szerződéseinket közbeszerzésen nyerjük. A közbeszerzési pályázatokban pontosan definiált, hogy milyen területeken, napi, heti, havi, éves rendszerességgel milyen szolgáltatások elvégzését várja el az ajánlatkérő, illetve azt is definiálhatja, hogy milyen gyakoriságú – többlet ügyeleti, délutáni, hétvégi – takarításra, szolgáltatásra tart igényt. Ez alapján kalkuláljuk az ajánlati árat, ami a későbbiekben, hosszú éveken keresztül, behatárolja a mozgásteret, ám ezen belül rugalmasan, a megbízó igényeihez alkalmazkodva igyekszünk a maximumot nyújtani. A hosszú távú együttműködés bizalom nélkül nem életképes. Ha ügyfeleink nem érzik azt, hogy mi a lehetőségeinkhez
képest a maximumot nyújtjuk, akkor az együttműködés nem lehet hosszú távon harmonikus. Ezért rugalmasak vagyunk, és ha a gazdasági-pénzügyi realitások miatt „húzni kellett a nadrágszíjon”, eddig minden esetben meg tudtuk egyezni partnereinkkel. Ha rossz idők járnak, bizonyos területeken csökkenteni kell, de ezek nem érinthetik az alapvető higiéniai feltételek megvalósulását. Például évente nem négyszer, hanem kétszer tisztítunk ablakot, az esztétikai felületkezelést kisebb területen tudjuk elvégezni,
a délutános ügyeleti létszám lecsökken, nagyobb terhelés járul egy ügyeletesre. A hatékonyság és a munkaszervezés ésszerűsítését azonban csak megfelelő partnerkapcsolat alapján, a kórház és mi együtt tudjuk megvalósítani.
– Mit jelent a P. Dussmann Kft. takarítási ágazatának, hogy a cég komoly szereplő őrzés-védelem, étkeztetés és műszaki üzemeltetés területén?
– Elsősorban nem nekünk, hanem a kórházak számára előnyös az ilyen együttműködés. A létesítmény-menedzsment területén jó, ha minél több terület tartozik egy szolgáltatóhoz, hiszen akkor azonos filozófia alapján végzi tevékenységét, az étkeztetés, az őrzés-védelem, a takarítás. Mint korábban említettem, mi a stabilan, megbízhatóan, nagyobb volumenben,
kisebb haszonnal elvégezhető tevékenységekre próbálunk koncentrálni.
Ezért, ha egy intézményben több szolgáltatási területen vagyunk jelen, akkor a P. Dussmann egyes ágazatai közötti együttműködés mellett a kórház számára is előnyösebb ajánlatot tudunk nyújtani.
– Mennyire látszanak az Ön székéből a finanszírozási problémák?
– Az egészségügy egészéhez hasonlóan természetesen mi is évről-évre romló finanszírozási feltételeket tapasztalunk. Azt a Dussmann-minőséget, amit mi minden körülmények között biztosítani szeretnénk, egyre nehezebben tudjuk megközelíteni, de még sikerül. Az új közbeszerzéseknél
látható, hogy a döntéshozatal során az ár és a fizetési feltételek a meghatározóak, a szakmai szempontok háttérbe szorulnak, és az alkalmassági feltételekre korlátozódnak. Pedig a higiéniai minimumfeltételek alá nem süllyedhetünk, ezt biztosítani kell. Ezen felül mi mindenütt biztosítjuk az általunk meghatározott Dussmann-minőséget, ami azért egyre nehezebb, mert folyamatosan csökken a rendelkezésre álló anyagi keret,
és ezen a területen is jelentős fizetési lemaradások alakulnak ki, amely sajnos egyre több intézményre válik jellemzővé.
– Mi a különbség az ipari, felsőoktatási és egészségügyi létesítmények, valamint irodaházak takarítása között?
– Szakmai szempontból egyértelműen az egészségügyi takarítás az igazi kihívás.
Az egészségügyi intézményekben a minimumfeltételeknek minden áron meg kell felelni, és kevésbé lehet szűkíteni negatív irányba, a rendkívül ritka, már-már szimbolikus, látszólagos takarítás felé, ami sajnos, néhány közintézményre kezd jellemzővé válni – az anyagi korlátok miatt. Az egyetemek, főiskolák a kettő között állnak, mert a közegészségügyi szabályoknak ott is meg kell felelni, naponta kell takarítani. Az irodaházak, termelőüzemek, közhivatalok saját maguk határozzák meg a tisztasági elvárásokat. Az ipar területén egyszerű a képlet: a technológiától függő tisztaságra van szükség, ez határozza meg a minőséget, a gyakoriság pedig az adott iparágban tapasztalható aktuális konjunktúra vagy dekonjunktúra függvénye. Az egészségügyben a színvonal és gyakoriság iránti igény nem változik, ám a források olyan mértékben szűkülnek, hogy ez teszi szükségessé a takarítási tevékenység folyamatos optimalizálását.
– Milyen fejlődési lehetőségeket lát a takarítási ágazatban?
– Elsődleges célunk az általunk tisztán tartott terület növelése és partneri körünk fejlesztése. A magyar egészségügyben a jövő a reális mértékben integrálódó intézményrendszeré, hiszen jelentős megtakarításokat lehet elérni a méretgazdaságosság javításával. Cégünk egészségügyi beágyazottságát, nagyságát és anyagi stabilitását kihasználva a nagy intézmények, egyetemi klinikák, megyei kórházak számára tudunk kiugróan jó ajánlatot nyújtani. Természetesen sok kisebb intézményi partnerünk van, de a P. Dussmann Kft. szervezettsége és tőkeereje alapján jelentősebb intézményeket is nagy biztonsággal tudunk kiszolgálni, folyamatosan a legújabb és leghatékonyabb takarítási technológiával ellátni. Talán ennek is köszönhető, hogy a magyar egészségügyben országszerte 523 ezer négyzetméteren takarítunk. A sok tízezer négyzetméretes önkormányzati kórházak, országos hatáskörű intézmények takarításának megvalósítása, beruházási igénye, és a minőség fenntartása jelentős tőkét, biztos anyagi hátteret igényel. Ezt a P. Dussmann Kft. képes tartósan és stabilan biztosítani, hiszen mind a magyar gazdaságban, mind az egészségügyben
több lábon állunk.
Saiban László
LÉTESÍTMÉNY-MENEDZSMENT Kórház 2009/11. | 50
A takarítás biztonsága
ZÖLDI PÉTER
PÁLYAKÉP
Saiban László 1985-ben végez az Államigazgatási Főiskolán. Végzését követően államigazgatási területen dolgozik. 1994-től a Henkel-Ecolab cégnél lesz szaktanácsadó.
Később létesítmény-higiéniára szakosodik, és a cég létesítmény-higiéniai divíziójának vezetője.
1999-ben az Egyesült Vegyi Művek budapesti nagykereskedője és szaktanácsadója.
2000–2002 között a Group4 Securitas Kft . takarítási igazgatója,
2002–2005 között a Plural Servicepool Hungary Kft . takarítási üzletág igazgatója, és egy rövid kitérőt követően 2005-től nyarától a P. Dussmann Kft . takarítási ágazatigazgatója.
Angolul beszél. Nős, három gyermek apja. Szabadidejében elsősorban filmeket néz és könyvet olvas.
LÉTESÍTMÉNY-MENEDZSMENT Kórház 2009/11. | 52


